Műsor:
Mascagni: Intermezzo
Rossini: C-dúr quartett
Verdi: Hat románc
– szünet –
Suk: Szerenád
Morricone: Once upon a time in the West
Közreműködik:
Budapesti Vonósok
Művészeti vezető: Botvay Károly
Koncertmester: Pilz János
Közreműködik: Dolhai Luca – szoprán
Egy nagymúltú zenekar, amely törzsközönséggel büszkélkedhet – ez önmagában figyelemreméltó azok számára is, akik még nem hallották a Budapesti Vonósokat. Az idén 48 éves együttes 2002-ben elnyerte a Bartók-Pásztory-díjat, 2006-ban pedig a Magyar Tudományos Akadémia Művészeti Díját. 2018-ban megalapították a Társaskörben évente megrendezett Zenezug Fesztivált.
Júliusi kerti koncertjükre vonzó zenei összeállítással és egy fiatal vendégénekesnővel, Dolhai Lucával várják a közönséget. Az esemény igazán szép nyáresti élményt tartogat.
Rossz idő estén a Till Ottó teremben