Válogatás a díjnyertes pályművekből
Közreműködik: Zsurzs Kati, Bede-Fazekas Annamária, Kovács István, Bódi Gergő
Műsorvezető: Szepes Erika, az Aquincumi költőverseny elnöke
Szepes Erika: A XXV. Aquincumi Költőverseny – kétségbeesés és remény(telenség) között
„Soha még ennyire nem csengtek egybe a pályaművek – nyilván lelkialkat és vershangzás dolgában különböztek –, a felhíváshoz tartozó témák megválasztásában is, mintha a győztes munkákat ugyanaz a szerző vagy egy munkaközösség írhatta volna. Van, hogy perelnek a költők elődeikkel: Kosztolányi Boldog, szomorú dalával Payer Imre Boldog, szomorú bohóc dala, melynek szakaszai egyre rövidülnek, ahogyan fogy az élhető jövőbe vetett remény; Commodus tragikomikus sorsát írja meg Sinkó Adrienn, ugyanő szatirikus hangon versenyezteti a falunapi vad-pörköltet az ingyenebédre kapható mócsinggal és üres kenyérrel; éhező-félő gyermekként kér – a nép nevében -, s a felsőbb úr cinikus válaszaival igazolja be nem teljesített ígéreteit Mechler Anna tragikus versében.”
Sokan részesei voltak – voltatok, sokan csak élvezői egy nemes vetélkedőnek a helyszínen, az Aquincumi Múzeum vendégfogadó szabadtéri színpadán vagy antik hangulatú belső termeiben, sokan olvashattátok a legjobb pályaműveket az Ezredvég lapjain vagy a Nagy Lajos Társaság antológiáiban – tehát sokan élhettétek át, hogy egy alkotó közösség igyekszik feléleszteni az ókori kultúrát, az időmértékes verselést, a „már a régi görögök is” átélhető és átélt gondolatait, érzéseit.
2023-ban, már kiűzetve az antik környezetből, szalmazsákok között, a versek mögött zavaró harci kürtök riadója közben, de mégis megtartottuk az azóta már nyilvánosan is utolsóként meghirdetett költőversenyt. Mert nem igaz a mondás, miszerint „INTER ARMA SILENT MUSAE”. Mert, lehet, hogy a Múzsák hallgatnak, de a költők nem. Hívó szavunkra minden évben száznál több pályázat érkezett, a kezdeti évek lelkes-vidám hangja menet közben elkomorult, Pannóniánkat csak ironikusan lehetett dicsérni, az Ave Caesar bizony a halálba menők szájából szólt, és végül az utolsó hívó szavunk a közösség jajkiáltása volt: Panem et circenses, de a circenses-t többen libertatem-re cserélték…
Lezajlott hát, de ne felejtsük el! Az őrzés a mi feladatunk. Ezért hívtuk össze a lelkes alkotógárda még élő tagjait és mindenkori közönségünket, egy ÜNNEPRE, amin felidézzük a költőjáték hangulatát, felidézzük a nagy sikerű műveket.
Ehhez a jutalomjátékhoz új helyszínt biztosít számunkra a hajdanival egy kerületben létező ÓBUDAI TÁRSASKÖR, köszönet érte. A sikert jónevű művészvendégek, színészek és muzsikusok előadása biztosítja. Várjuk ezt az alkalmat, várunk Benneteket, örök közönségünk, hiszen nélkületek se siker, se ünnep nem létezik.
