Rólunk írták
A Liszt Ferenc Kamarazenekar és Seleljo Erzsébet a Kiscelli Múzeumban
Szerző: -dni-
Café Momus 2010. július 30.
"Nagyon erősen törekszik a gondolat – nem először fogalmazom meg –: a Liszt Ferenc Kamarazenekar élőben, hangversenyen nekem mindig nagyságrendekkel nyújtott többet, mint felvételről. Magamban bólogatok, bizony érdemes volna sokkal többször meghallgatni őket." Bővebben:
ÖRÖKIFJÚ LEGYEZŐ
Szerző: Bóta Gábor
Népszava 2010. július 31.
Húsz évvel ezelőtt először tartottak előadást az Óbudai Társaskör udvarán, ami azóta bevált szokás lett. Mediterrán hangulatú udvar, kicsit dimbes-dombos, hepehupás, két tekintélyes, gyönyörű gesztenyefával, színjátszás szempontjából jól használható, több ajtóval, ablakkal, üdítő színfolt, az Óbudára épített lakótelep rengetegben. Ideális helyszín Goldoni vígjátékhoz. Olyan, mint egy olasz terecske. Bővebben:
RÖGTÖNZÉS A ZENEI ELŐADÁSBAN ÉS PEDAGÓGIÁBAN - Konferencia Óbudán
Szerző: Gonda János
Muzsika 2010. július
A magyar zenepedagógiai gyakorlat megújításának elősegítését is célul tűzte ki az a konferencia, amelyet május 8-án és 9-én a Kodolányi János Főiskola és a Zenetanárok Társasága (ZETA) összefogásával rendeztek meg Rögtönzés a zenei előadásban és pedagógiában címmel az Óbudai Társaskörben. Bővebben:
ZENEPEDAGÓGIÁNK JELENE ÉS JÖVŐJE
Összefoglaló – gondolatébresztő – vitaindító
Szerző: Szőnyi Erzsébet
Muzsika 2010. június
AZ ÓBUDAI TÁRSASKÖRBEN VISSZAPILLANTANAK A SZÍNHÁZI KEZDETEKRE
Színház, koncert, kiállítás - az Óbudai Társaskör nyáron is változatos programmal készül.
Kultúra.hu - 2010. július 28.
Húsz évvel ezelőtt színháztörténelmet írt nyolc fiatal színész (Cserna Antal, Felhőfi Kiss László, Lux Ádám, Mertz Tibor, Simon Mari, Szalay Kriszta, Szerémi Zoltán, Tóth József), akik felrúgva a megkövesedett színházi struktúrát, valódi csapatot alkotva, magukat egyszerűen „MI”-nek nevezve, a kőszínházi szokásjogokat sutba hajítva jókedvű, szellemes, némileg aktualizált vígjátékot kerekített Goldoni: A legyező című darabjából. Az előadás, mely egyszerre hozott hatalmas szakmai és közönségsikert, új játszóhellyé avatta az Óbudai Társaskör kertjét, mely azóta számos bemutatónak, emlékezetes színházi estének lett színtere. A legyező július 28. és 31. között illetve augusztus 4-én és 5-én látható este 8 órától (esőnapok: augusztus 1., 2., 6.). A Színház a kertben történetéről kiállítás is nyílik július 28-án az Óbudai Társaskör Kisszalonjában.
BALASSA SÁNDOR 75 ÉVES - Ünnepi hangverseny az Óbudai Társaskörben
Café Momus - 2010. június 15.
Június 10.: az első igazi nyári hét egy napja. A város persze nem áll meg, mindenki rohan, izzad, intézi a dolgát. Az alsó rakpart lezárva, így Óbuda megközelíthetősége meglehetősen hektikus. A Margit-hídnál még jól haladunk, de aztán a Zsigmond tértől lassú cammogás következik. Az idő szorít, úgyhogy a következő megállónál le is szállok, és felkötöm a nyúlcipőket. Néhány perccel hét után érkezem, de még így is van egy pillanatnyi idő újból megszemlélni a panelházak és a Társaskör ódon épületének ellentétét. Valószínűleg míg élek, nem tudja megszokni a szemem azt a szélsőséges stíluskeveredést, ami itt jellemzi a "tájat".Bővebben »
MAGYAR DAL NAPJA HARMADSZOR
Kultúra.hu - 2010. június 11.
Új fővárosi és vidéki helyszínek csatlakozásával idén is több mint 20 színpadon szól majd a zene országszerte a magyar dal napján. Szeptember 12-én, vasárnap kiemelt szereplő lesz Eger, amely 2010-ben a magyar dal fővárosa. Bővebben »
A BRÁCSA MAGYAR VIRTUÓZA
MusiciansWho / Béres Eszter - 2010. április 30.
Nem tipikus – jellemezhetnénk a fiatal muzsikus hangszerválasztását, aki Genfben olyan zenésztársakra lelt, akik szakmailag és emberileg is a legközelebb állnak hozzá. Boldog, ha a hangszerét a közelében tudja, amelynek népszerűsítésére misszióként tekint. Rozsos Tamás a brácsa virtuózaként vált nemzetközileg is elismertté. A külföldön élő művész a németországi Veit Hertenstein brácsaművésszel és feleségével, a japán Tomoko Iimura zongoraművésszel április 26-án este hétkor ad koncertet az Óbudai Társaskörben. – Béres Eszter interjúja Bővebben »
TÁVLATOK
Fidelio.hu - 2010. március 25.
Húsz éves az Auer Vonósnégyes, amelynek primáriusa Oláh Vilmos nemcsak ennek az együttesnek a munkáját egyengeti. Koncertmestere az MR Szimfonikusoknak, a Budafoki Dohnányi Zenekarnak, közben járja a világot, tanít, szonátaesteket ad és végtelen alázattal szolgálja a számára legtöbbet jelentő valóságot: magát a zenét. Bővebben »
ONCZAY CSABA DOHNÁNYI-SOROZATA A VILÁGBAN
Kultúra.hu - 2010. február 25.
Onczay Csaba Kossuth-díjas csellóművész, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem professzora a Dohnányi év alkalmából több koncertből álló sorozattal tiszteleg a zeneszerző halálának 50. évfordulóján. Bővebben »
MIBŐL LESZ A CSEREBOGÁR?
avagy egy opera előélete a bemutatóig
Az öt éve kezdett ismertető, megkedveltető, fiatalokat pályára segítő sorozat mostani (2010.március 4. és 11.) tárgya Rossini A szevillai borbély c. operája volt. Ideális "alapanyag" az előadók képességeinek felmutatására és a közönség szórakoztatására. Ez utóbbi funkció különösen felerősödött annak következtében, hogy a derűs tartalmat derűs szereplők derűs rendező irányításával tárták az érezhetően erre "vevő" közönség elé. (Igazán harsány derültséget Almaviva gróf mutogatósbácsisra sikerült önleleplezése váltott ki...)
Ezeknek a "boncolgatós" estéknek az egyik legnagyobb érdemük az, hogy vannak. Olyan világot tárnak fel a közönség előtt, amilyenbe közönséges földi halandónak nemigen van bepillantása. Egy-egy ilyen alkalom rávilágít az opera műfajának ezer szálára és ezeknek a szálaknak egymáshoz való viszonyára, kapcsolódására vagy szétválására, a szándékok megvalósulására vagy meghiúsulására, stb. Látható és érzékelhető a folyamat, ahogy egymáshoz illeszkedik a műfaj két nehezen egyeztethető követelménye, az éneklés és a színjátszás. Érdekes illusztrációkat kapunk arra nézve, hogy egy-egy rendezői ötlet miképpen oldja meg egy-egy szituáció továbbgördülését. A szemünk előtt zajlik egy előadó átváltozása azzá, akivé a szerep szerint lennie kell. Megfigyelhetjük a folyamatot, ahogy a rendezői instrukciókat megvalósítják a szereplők. Vagy ha nem... az is tanulságos.
*
Az előadók széles skálán mozognak úgy életkor mint énektudás terén. Az illendőség okán először a hölgyek: Karácsonyi Linda (különösen az első felvonásban) remekelt. Szépszínű, világos szopránja nem túl vivőerős, de ideális matéria a szerep megformálásra. Megjelenése bájosan dekoratív, előadásmódja meggyőző. Kecskés Zsófia a második estén aratott sikert, Berta áriáját - stílusos öltözékben... - remekül adta elő. Rangos vendégművész, Szüle Tamás operaénekes állt segítőkészen az ifjú társaság mellé, ő énekelte/játszotta Bartolo szerepét. Jelenléte a színpadon, éneklése és színészi produkciója kiemelkedő teljesítmény volt. Honinger László (magasságokban nem bővelkedő) világos tenorját jól adagolta. Jó ötlet volt a Szerenádot saját maga által kísérni zongorán. Figarót Gaál Csaba "adta". Óriási hanggal, viharos lendülettel vett részt a közös játékban. (A hang még csiszolásra szorul...) Bánky Mátyás Don Basilo szerepében nem tudott olyan súlyúnak mutatkozni, mint amilyet a figura megkívánna... A Rágalom áriát természetesen sikerre vitte. Deák Bence néhány megjelenésével egészítette ki az összképet.
*
Külön kell megemlítenem az est két alkotóját: Fehér András rendezőt és Holló Mariannt, aki a zongorakíséretet látta el. Fehér András pontos, lényegre törő, érthető instrukciókkal segít felépíteni a szerepeket, alakítja a szituációkat és ezen keresztül létrehozza a darabot. Mindezt szellemes megjegyzésekkel fűszerezve jó hangulatot gerjeszt a színpadon és a nézőtéren egyaránt. Igazi showman! Karmester híján az együttesek, érzékenyebb pontok esetében vezényli is a társaságot. Holló Mariann remek zongorázással, a mű alapos ismeretének birtokában biztos zenei támasza volt az előadásnak. Bárhol tartott a mű, ő mindig precízen adta meg a zenei "előszót", kísérte az énekszólamokat, és sokszor még a súgó szerepét is vállalta.
*
Néhány részlet már felvillantotta az egész illúzióját. Kíváncsian várjuk a 25-i (és a nyári) előadást!
Pethő Zsolt
ÁTALAKULÓBAN
fidelio.hu - 2010. február 25.
Négy koncertből álló tavaszi bérletét az Olasz Kultúrintézetben rendezi a hazai és külföldi zenei élet élvonalába tartozó, nagy múltú Liszt Ferenc Kamarazenekar. A koncertet hirdető plakáton Rolla János neve már nem hangversenymesterként, hanem művészeti vezetőként szerepel. A változás okairól kérdeztük a Kossuth-díjas hegedűművészt. Bővebben »
"NÉPSZERŰSÍTEM A MŰFAJT..."
Interjú Baranyi Ferenccel
Opera Portál - 2010. február 26.
"Opera és Irodalom." Baranyi Ferenc az Óbudai Társaskörben rendezett sorozatának címe akár a számos műfajban jelentőset alkotó költő egész életművének is ars poeticája lehetne. A zene és a költészet bűvölete, a szépség és a humánum tisztelete, a kultúra embernevelő és társadalomjobbító szándékába vetett hite valóban egy reneszánsz emberre vall, aki az opera világát is átfogó kultúrtörténeti kontextusban közelíti meg. Bővebben »
ERŐS ÉVKEZDÉS ÓBUDÁN
Fidelio.hu - 2010. január 13.
Színvonalas programokból idén sem lesz hiány az Óbudai Társaskörben: a fellépők között olyan művészeket találhatunk, mint Banda Ádám, Simon Izabella, Szakály Ágnes, Hauser Adrienne, vagy a Szent Efrém Férfikar. Cikkünkben az első negyedév műsorából tallózunk. Bővebben »
A MINŐSÉGI SZÓRAKOZTATÁS FELLEGVÁRA
Szendi Horváth Éva
Diplomata Magazin X. évfolyam 2009. 11. szám
„A harmadik kerület hangulatos, régi negyedének egyik legszebb épületében működik az Óbudai Társaskör. A városszerte ismert és kedvelt kulturális központ a zene világnapján új vezetéssel kezdte el 22. évadját. Harsányi Mária igazgatónő az értékeket megőrizve újította meg a ház programját. Továbbra is a hit, a szeretet és a művészet iránti elkötelezettségből építkeznek. Az Óbudai Társaskörben továbbműködnek a zenéhez kapcsolódó klubok, a Galilei Fórum, a Kokas-műhely, Óbudai Baráti Kör és a fotóklub. A műsorterv gerincét ezután is a komolyzene és az irodalom adja, ám a dzsessz és a könnyűzene hívei szintén találnak kedvükre való programot. (...)”
KÉT HANGVERSENY, HÁROM NEMZEDÉK
Molnár Szabolcs
Muzsika 2009. december
Tanítványok köszöntötték a mestert. A hatvan esztendős VAJDA JÁNOS tiszteletére szervezett koncert fellépői a komponista volt és jelenlegi zeneszerző növendékeinek műveit játszották. Fellépti díjat senki sem kért. A műsoron három Vajda-darab is szerepelt. A Just for you című csellószólót (1985) Ölveti Mátyás adta elő. A nagyszerű darabot nagyszerű előadásban hallhattuk. A cimbalomra komponált Gregorián éneket (1988) Szalai András játszotta, szintén nagyszerűen. Maga a mű elbizonytalanító volt: a melódia hangvétele, szervezésének logikája, ritmusa és lelke sok mindenre emlékeztetett, ám a cím ismerete nélkül aligha jutna eszünkbe a gregorián, de még az éneklés sem biztos. A Beaumarchais és Szilágyi Domokos verseire komponált Il barbiere di Szentendrét (A szentendrei borbély, 2008.) Meskó Ilona (zongora) és Szakács Ildikó (ének) jól eltalált tónusa szólaltatta meg. (Óbudai Társaskör, október 5.)
MIKOR A HERVADÁS IS HÁLA
Czigány György költővel beszélget Simon Erika
Nem információkat, tudományos ismereteket akarunk adni, csak annyiban, amennyiben ezek hordozói, eszközei a zenei élménynek és az együtt zenélés, a közös zenehallgatás hirtelen örömének. Hasonló lehetőségekkel élhetek az Óbudai Társaskör általam vezetett „Játékos muzsika 7 x 10 percben” mottójú hangverseny-estjein. Itt még szebb, hogy nem gép sugározza a zenét, mint harminckilenc éven át naponta a Magyar Rádióban, azóta pedig már második éve a Magyar Katolikus Rádióban. Igaz, kamara jellegű az együttlét, nincs milliós publicitása, de talán még bensőségesebb, szabadabb perceket ad a jelenlévőknek, mint amit a rádióadásokból már ismernek, szeretnek. Élő muzsika szól itt, a művészek velünk játszanak. Előbb csak tíz taktust muzsikálnak el a műsorul szánt darabból... Akkor megkérem a tiszteletre méltó zenekedvelőkből, orvosokból, tanárokból, jogászokból, vagy iparos mesterekből, nyugdíjasokból álló közönséget, hogy fejtsük meg együtt, mit fogunk rögtön meghallgatni? Hiszen a műsorról nincs papír a kezükben, sehol egy szórólap, csak a szereplők neve szerepel a plakátokon. Ha nem igen ismert műről van szó, egy-két érdekes adattal, zenetörténeti utalással segítek ebben a „hideg, langyos, meleg, tűz!” játékban. S ha megvan a megfejtés (lemezjutalom, hangversenyjegy jár érte a válaszadónak), akkor még, nem tudós emberként, inkább egy kabaré konferansziéjaként, vagy zsonglőrként igyekszem dobálózni kérdésekkel, fölcsillantok távolinak látszó asszociációkat, kósza ötleteket a várt zenével kapcsolatban, s ha nevetünk is eközben, akkor senki sem pironkodik tévedésein, hiszen azok épp oly fontosak a játék számára, mint a telitalálatok. Így nem az emberi méltósággal játszunk, hanem épp a játék méltóságában élvezzük a szokottnál talán kicsit jobban is a zenét. Ez nem didaktika, ez eleven perc ott, élet-darabka.
PÁRIZS EGE ALATT...
Ez jól hangzik... Ez határozott "útirányt" jelöl, és az előadók végig is vezettek az úton a "boldog végkifejletig"...!
Az estnek - a szó klasszikus értelmében - története (story) nem volt, de az egyes mini történetek láncolata mégis összeállt egy egységes egésszé. A jó érzékkel egymás után sorjáztatott dalok történetei, érzelmi hullámzásai, ezek intenzív egymásra hatásai adtak egy bizonyos "fogódzót" arra nézve, hogy tulajdonképpen hol is tartunk most...? A mérhetetlen mennyiségű francia sanzon-termésből a jól ismertek mellett kevésbé ismertek is elhangzottak. Ez utóbbiak (melyek semmivel sem értéktelenebbek a többinél) sorsa felveti azt (az egyébként majd minden műfajra érvényes) kérdést, hogy miért az a híres és ismert amelyik és miért marad mindig háttérben az amelyik ott marad... Bardóczy Attila kiváló formában hozta a "hoznivalót". Megjelenése, létezése a pódiumon, elegáns mozgása megragadó volt. Éneklése az ideális mértékben tartalmazta az e műfaj által megkövetelt "éneklést", nem törekedett nagy "voce"-ra, eszközeit a feladat megoldásának szolgálatába állította. Itt-ott azonban némi vibrato elkelt volna... Színészi mivoltát is fel-felvillantotta, különösen tetszett a rágyújtás/pöfékelés/csikktaposás, a néhány mozdulatos fejét kezébe temetés, stb.
Orosz Zoltán. A virtuóz. A virtuóz zenész! Káprázatos a hangszertudása. Ezt a fenomenális tudást rendkívüli intenzitással tárta a közönség elé. Az improvizációs műfajokban tapasztalható kóborhang-esőnek itt nyoma sem volt. Itt nem kóborolt el egy hang sem, minden megérintett billentyű a megfelelő pillanatban szikráztatta fel a hangot és olvasztotta bele a nagy egészbe. Regisztrálása is rendkívülien sokszínű volt. Különös gyönyörűség volt hallani a ppp balkéz-játékát...! A trió gitárosa és bőgőse Ursu Gábor és Bengő Csaba kiváló együtt-muzsikálást produkált(ak).
Párizs ege alatt... Ennek ellenére remekül illeszkedett a zene folyamába a két "kortárs"-darab, a két Piazzolla, az orosz :-) vonal és külön érdekes szín volt a "bácsalmási 7/4-es" ! Megemlítendő a trió (és főleg Orosz Zoltán) fizikai teljesítménye is, akik/aki a (kissé...) terjedelmes műsort végig"dolgozták"!
A "boldog végkifejlet" a közös éneklésben "öltött testet": a hálás közönség jókedvűen vett részt a játékban, majd (némi dudorászás mellett) szélnek eredt a csodaszép óbudai estében.
Pethő Zsolt
ROMOK KÖZÖTT ÉPEK
A Liszt Ferenc Kamarazenekar hangversenye - Kiscelli Múzeum
Népszabadság Online - 2009. július 28.
Ha egyetlen művel kellene azonosítani a Liszt Ferenc Kamarazenekart, akkor az nekem a Csajkovszkij Vonósszerenád lenne. Nemcsak azért, mert a darabot tényleg sokszor játszották, hanem mert ebben van benne mindaz, amit nagyon kell szeretni bennük. Bővebben »
D. L. COBURN: KOPOGÓS RÖMI
Exit 24 - 2009 június
D. L. Coburn kétszereplős tragikomédiája ugyan egy amerikai nyugdíjasotthonban játszódik, de a problémák, amiket körbejár és a sorsok, amiket boncolgat, csöppet sem lesznek ismeretlenek az egyre inkább elöregedő magyar társadalomból érkező nézők számára.
Úgy tűnik, hogy megöregedni még Amerikában sem fenékig tejfel: a becsülettel felnevelt utódok ott is szívesen terelgetik korosodó rokonaikat az üzemszerű idősgondozás karjaiba, de előbb még meggyőzik magukat arról, hogy mindenkinek így lesz a legjobb. Bővebben »
Drága Óbudai Társaskör!
Nem ért teljesen váratlanul az élmény, a kellemes és színvonalas élmény a Szerelmi bájital I.felvonásának próbáján, mert már a Bohémélet hasonló boncolása előrevetítette, hogy itt ma is jó dolgunk lesz! És lett! Tetszett, hogy a rendező instrukciói, szellemes megjegyzései nem csak a szerepelőknek szóltak, hanem a hangvétel közvetlenségével a közönségnek is, ezáltal ő (a rendező, Fehér András) is beleépült résztvevőként a darabba.
A "zenekar" (Holló Mariann) precíz, zeneileg kifogástalan előadása teljes értékű hátteret adott az eseményeknek, komplett hangzás volt. (Vajha az előadáson mégis legalább egy kamaraegyüttes.../?/ Tudom, pénz...)
Az Óbudai Alkalmi Kamarakórus üde hangzása, a bájos szereplők látványa, azonnal megadta az "alaphangot". A szólisták mind szép produkciót nyújtottak. Jakab Ildikó szépszínű hangja, énektudása, illúziót keltő megjelenése valódi színpad után kiált. Dékán Jenő talányos külseje értékes tenort rejt, a hang kezelése, a dallamok formálása tudatos munkára utal. A két "kedves csirkefogó", Dulcamara és Belcore (hálás) szerepében Hábetler András illetve Vecsey Gyula villogott. Énektudás és szerepformálás tekintetében egymást múlták felül.
Pompás szórakozás volt!
*
A sajnálatosan kevés érdeklődőnek "köszönhetően" sikerült az első sorban helyet kapnunk. Nálam mindig van fényképezőgép... Egy darabig türtőztettem magam, hiszen nem vagyok hivatásos fényképész, lehet, hogy tiltva is van, jogi akadályok is felmerülhetnek(?), talán a szereplők sem igénylik, de mikor Belcore bejött és fennakadt a lányokon...
*
Tisztelettel és szeretettel,
Pethő Zsolt
HANGVERSENY
Muzsika - 2009 február
Decemberben folytatódott, mégpedig tizedik kiadásával, a húszéves Óbudai Társaskör házikoncert-sorozata Kósa György műveiből. A sorozat motorja KÓSA GÁBOR, jelentős 20. századi zeneszerzőnk komponista-ütőhangszeres fia, állandó résztvevője, régi szövetségese pedig KORONDI ANNA, aki az első, 1995 tavaszán megrendezett házikoncert óta sohasem hiányzott a műsorból. Bővebben »
ÓBUDAI TÁRSASKÖR: MÚLT, JELEN, JÖVŐ
Muzsika - 2009 január
Eddig úgy volt, hogy ha Társaskör, akkor Merényi Judit. A két név har mincnyolc év alatt egybeforrt, nehéz lesz őket szétválasztani. De mostantól muszáj. Az Óbudai Társaskör igazgatója ugyanis 2008. szeptember 1-jétől nyugdíjba ment. Régi, kedves munkatársának adta át a stafétabotot. Azt mondja, Harsányi Mária személye garancia arra, hogy a Kiskorona utcai ház marad, ami volt, ékszerdoboz, zenedoboz. Nyilván nem lesz ugyanolyan, mint eddig volt. Változzon csak! Csináljon az új igazgató mindent a maga legjobb meggyőződése szerint. Bővebben »
***
A 30 éves TOMKINS ÉNEKEGYÜTTES jubileumi hangversenysorozatának utolsó estjére került sor az Óbudai Társaskörben, s az ünnepi esemény ezúttal nemcsak a múltidézésről szólt... Bővebben »
***
A Liszt Ferenc Kamarazenekar Rolla János irányításával immár 45 éve örvendezteti koncertjeivel a közönséget. Még kimondani is sok, nemhogy végigpróbálni, -hangversenyezni, -turnézni. Vitalitásuk ma is tiszteletet parancsoló... Bővebben »
FORRÓ LATIN RITMUSOK A FAGYOS TÉLBEN
MusiciansWho - 2009. január 21., szerda 09:35
Harsányi Mária igazgató értékelte az elmúlt negyedévet, amelynek legsikeresebb eseményei között említette a „Húszéves az Óbudai Társaskör” születésnapi szalon rendezvényét, „A Nyugat és a zene” című zenés irodalmi estet, amelynek során a százéves Nyugat folyóiratra emlékeztek és a decemberi „Hegyi beszéd” című programot, a Gryllus testvérek és Mécs Károly karácsonyi köszöntőjét. Bővebben »
ZENE ÉS SZÖVEG
A Nyugat és a zene (2.) / Óbudai Társaskör
Revizor - 2008.11.18.
Az azonos című, tavasszal sikert arató összeállítás után, az Óbudai Társaskör ismét megszellőztette a lassan már százegy esztendős folyóirat és a zeneirodalom viszonyát. Más szerkesztőkkel, más fellépőkkel, de nem kevésbé érdekfeszítő módon. LÁSZLÓ FERENC CIKKE »
OPERAÉNEKES VAGYOK ÉS KÉSZ!
MusiciansWho / Albert Gizella - 2008. október 24., péntek 21:13
Kiri Te Kanawa mondta egy interjúban, hogy ha újra kezdhetné, akkor popsztár lenne, mert az sokkal népszerűbb műfaj, sokkal közelebb áll az emberekhez. A mai fiatal énekes generáció talán magáévá tette ezt a gondolatot, hiszen sokan tevékenykednek a könnyű műfajban vagy mozognak otthonosan ott is, mint László Boldizsár. Bővebben »
MEGŐRIZNI ÉS TEREMTENI
Sajtóreggeli az Óbudai Társaskörben
Hangszer és Zene Online - 2008. szeptember 24.
Nem meglepő, hogy az idő múlik, de nyilván nagyobb cezúráknál mégiscsak úgy gondoljuk, hogy talán ez azért már túlzás. Mármint az idő részéről. Az általában egyébként előadói szempontból erénynek tekinthető precíz gyorsaságot éljük meg ilyenkor tapintatlanságként. Bővebben »
MEGŐRIZNI ÉS TEREMTENI
MusiciansWho - 2008. szeptember 22., hétfő 13:14
Harsányi Máriával, az Óbudai Társaskör új igazgatójával Albert Gizella beszélgetett.
Harsányi Mária szeptember 1-jén vette át a volt igazgató, Merényi Judit 20 éves szellemi örökségét. Ennek birtokosaként a megújítva megtartást tűzte ki céljául.
H.M.: - Vannak sorozataink, amiket megtartunk - mondja az igazgatónő, - ezek közé tartozik a Fiatal Muzsikusok Pódiuma, melynek keretében ebben az évadban is lesz 4-5 koncertünk. Továbbra is építünk azokra a zenekarokra, amelyek a Társaskör falai között leltek otthonra, így a Liszt Ferenc Kamarazenekarra, a Budapesti Vonósokra és a Budapest Ragtime Band-re. Új kezdeményezés viszont, hogy ezek az együttesek nyilvános próbákat is tartanak, amelyeken jelen lehet az érdeklődő nagyközönség. Bővebben »
KLASSZIKA ÉS ROMANTIKA KÖZÖTT
Lőwenberg Dániel / Óbudai Társaskör
Revizor 2008.04.27.
Ha azt halljuk, hogy egy 24 éves zongorista egyetlen este ugrik neki Bach Olasz koncertjének, Beethoven Appassionatájának és Schubert utolsó, B-dúr szonátájának, óhatatlanul is aggódni kezdünk. Vajon áll-e kellő művészi fedezet egy ilyen program megszólaltatása mögött? BÓKA GÁBOR CIKKE.
Persze aki hallotta már zongorázni Lőwenberg Dánielt (és erre sok alkalom kínálkozott már idén az Óbudai Társaskörben), az tudhatja: a fiatal zongorista korántsem az öncélú magamutogatást előtérbe helyező virtuózok közül való; az általa megszólaltatott művekről nemcsak hogy van mondanivalója, de az többnyire érdemes is figyelmünkre. Bővebben »
NYUGATOS RUBATO
A Nyugat és a zene / Óbudai Társaskör
Revizor 2008.04.21.
Krúdy Gyula utolsó otthonának szomszédságában hangszeres zene, dal, vers és próza idézte az évfordulós folyóirat és a muzsika oly fertilis kapcsolatát. Derűs csapongás paródiától tündértáncig. LÁSZLÓ FERENC CIKKE.
A Nyugat fennállása során mindvégig szoros figyelemmel kísérte a legkülönfélébb társművészetek friss fejleményeit, kiemelkedő alkotásait, ám a zenei témákat, a hazai zeneélet eseményeit pertraktáló írások nagy száma még így is kitüntetett érdeklődésről árulkodik. Csáth Géza, Tóth Aladár és Molnár Antal esszéi és zenekritikái, Bartók Béla és Kodály Zoltán itt publikált megnyilatkozásai éppúgy ezt bizonyítják, akárcsak azok a folyóiratbéli illusztrációk, amelyek a Csodálatos mandarin, vagy Kodály Ady-megzenésítésének kottaképeivel ismertették meg a korabeli olvasókat.
A muzsika és a Nyugat kapcsolata tehát (mely orgánumnak forma szerinti legutolsó cikke, a Népszava Zerkovitz-méltatásával disputáló Vas István írása ugyancsak zenei érdekű volt), korántsem erőszakoltan vált az Óbudai Társaskörben megtartott, s a Petőfi Irodalmi Múzeum együttműködésével létrehozott műsoros est rendező elvévé. Bővebben »
AZ ÓBUDAI TÁRSASKÖR MÁR HÚSZ ÉVE A PÁLYÁN
Merényi Judit számvetése (interjú)
Napvilág.Net 2008. 06. 24.
Az Óbudai Társaskör húsz évvel ezelőtti megalakulásától fogva Budapest kulturális és társasági életének ismert színfoltja, országos és nemzetközi hírű programjairól az MR3 (Bartók) Rádióból szinte naponta értesülünk. Igazgatója, Merényi Judit nem kívánta megújítani a kezdettől élő megbízatását, de tudja: vannak, akik méltó módon folytatják az ő több évtizedes munkáját. Bővebben »




