Az Árpád híd tövében régi óbudai hangulatot idéz a Korona tér, Kiskorona utca, Mókus utca által határolt tömb. Három oldalra tekint az Óbudai Társaskör épülete, melynek múltja, mint Óbudáé, a római korig nyúlik vissza. Ezen a középkorban is lakott helyen a 19. században a Koronához és az Oroszlánhoz címzett fogadó és kávéház nyílt. Ezek a falak állnak ma is, amelyeket az 1980-as években értő szemmel és szívvel Korompay Katalin építész feltárt, rekonstruált, újjáteremtett.

Az 1988-as átadás óta az Óbudai Társaskör épülete, kertje, minden szeglete kínálja a lehetőséget, hogy életteli események: koncertek, zenés irodalmi estek, kiállítások teremtsenek alkalmat a társas összejövetelre. Akik hozzánk járnak, már sokan ismerik egymást, ismerik és várják az élményt, amelyet ez a hely ad.

2018. október elsején az épület 200., az Óbudai Társaskör 30. évfordulóján nagytermünk ünnepélyesen felvette Till Ottó nevét.

A koncertélet legjelesebb kamarazenekarai: a Liszt Ferenc Kamarazenekar, a Budapesti Vonósok mellett egy fiatal formáció, az Anima Musicae Kamarazenekar is itt tartja próbáit. Ide kötődik a Till Ottó által alapított Óbudai Kamarazenekar is. Mellettük jól megfér az igényes könnyűzenét játszó Budapest Ragtime Band.

A zene folyamatos jelenléte inspiráló, az Óbudai Társaskör fő profilját jelentik a klasszikus és kortárs zenei koncertek, valamint a klasszikussal határos könnyebb műfajok: a sanzon, a swing, a szalonzene. A társművészetek találkozása is sok éve nyújt örömteli élményt: a koncertek keretében a vers, a próza épp oly otthonos, mint az élőzene a felolvasószínházi, színházi esteken.

2013-ban Krúdy Gyula halálának 80. és születésének 135. évfordulója tiszteletére az Óbudai Társaskör kezdeményezésére összefogott négy intézmény. Az Óbudai Társaskör, a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum, a Kéhli Vendéglő, valamint a Mókus Sörkert és Étterem az író utolsó éveinek helyszínein, Krúdy-negyed néven a kulturális mellett gasztronómiai élményt is kínál. Ebben az épületegyüttesben kapott otthont, és csatlakozott a Krúdy-hagyományhoz az Óbudai Népzenei Iskola.

A nyári hónapokban az Óbudai Társaskör átriumszerű belső udvarát két hatalmas gesztenyefa árnyas lombja tartja hűsen. A bensőséges hangulatú kertben koncert, opera, színház és felolvasószínház a közvetlenség élményével párosul az Óbudai Nyár társasköri programkínálatában.

Az Óbudai Társaskör Galériát a főváros ismert, progresszív kiállítóhelyei között tartják számon a kortárs képzőművészet iránt érdeklődők. A tárlatokat műfaji és generációbeli sokszínűség jellemzi.


Az Óbudai Társaskör fenntartója Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata.

obudabekaslogo RGBúj  

Hogyan támogathat minket?

Az oldal működéséhez sütit használunk.