SZENT EFRÉM 15*

SZENT EFRÉM 15*
2017. március 4., 19:30
Nagyterem

Művészeti vezető: Bubnó Tamás

Meglepetések, történetek, képek, hangok az elmúlt 15 évből

„Bubnó Tamás az együttes megalakulásáról elmondta: Kárpátalján járva a kezébe adták Boksay János görögkatolikus zeneszerző és népzenegyűjtő férfikari liturgiáját, amelyet hazahozott Magyarországra. Hollós Máté, a Hungaroton ügyvezető igazgatója azt javasolta, hogy rögzítsék ezt a szép és értékes anyagot, amely a magyar zenetörténet egy elveszettnek hitt darabja volt. Az együttes tehát 2002-ben ezért jött létre alkalmi társulásként barátok, tanítványok és munkatársak részvételével, és az első lemezfelvétel jól sikerült. Együtt maradtak, mert úgy látták, hogy a közönségnek tetszik, amikor a kórus az istentiszteleteken vagy koncerteken megszólal.(…) A 15 év alatt a világ négy földrészén jártak, és itthon is folyamatosan koncerteznek, felléphettek többek között a King's Singerssel is – emlékeztetett Bubnó Tamás, hozzátéve: csupa olyan mérföldkőnek is számító dolog sűrűsödött össze az elmúlt öt évben, hogy ők maguk is kapkodták a fejüket. Ez inspiráló, de nagyon sok munkát kíván – fogalmazott.”

MTI

Belépőjegy: 1800 Ft, diákjegy: 900 Ft
jegyvasarlasgomb

Jegyfoglalás: ITT


2017.03.302017.04.012017.04.03.22017.04.052017.04.06