Zaklatott hangok szólalnak meg, majd a hullámok lecsendesülnek. Újabb hullámok érkeznek, reményteljesek. Ezek után egy vágyakozó motívum szólal meg, belső rezdülésekkel. Vihar támad. Vigasztalás szólal meg a zivatar után. Másodszorra erőteljesebb, biztatóbb ismétlése hangzik fel ugyanezeknek a motívumoknak, bár bele képzelhetjük, hogy nem lesz remény. Leereszkedünk a mélybe, az éjszaka sötétjébe és itt felhangzik a vallomás: "Első álmom rólad volt,/ első álmom elröpült./ Még az esti szél nyögött, / még az égen csillag ült." Így kezdődik Granados egyik zongoradarabja A szerelem és a halál.

A szerző rajongott Goya képeiért, innen van a Goyescas zongoraszvit címe. Így írt operát és zenekari darabot is, amelyek nagyjából ugyanezeknek a tételeknek az átiratai. De maradjunk egy kicsit Goya képénél, A szerelem és a halálnál! A Pradóban található, szintén különböző változatokban. Nagy szenvedést fejez ki a szereplők arca, borzalmas és ijesztő Goya világa. És teljesen más Granados! Keserédes a darab vége. Azt írja be itt a kottába, hogy "nagyon kifejezően, mint a bánat boldogsága". Hallgassuk meg a koncerten a darab legvégét, mert itt mindenkinek mást jelenthetnek a hangok!

Rahmanyinov egy képzeletvilágot alkotott, itt semmi sem valós, semmi sem létező. A fisz-moll prelűdben elképesztő jó, hogy nincs visszatérés. Viszont a hangnemmel, a fisz-mollal újra találkozunk. A hangnem az a hely, ahol otthon lakik egy darab. Általában itt kezdődik és végződik egy alkotás, ahogy reggel elmegyünk vásárolni, rövid idő múlva hazamegyünk, kicsomagolunk, utána indulunk arra a helyre, ahol az állásunk van. Este visszaérkezünk a lakásunkba, otthon érezzük magunkat. Általában így működik egy zenedarab is. Rahmanyinov nagy igenléssel hozza vissza a hangnemet, az otthonunkat. Ezek után rögtön elragadtatásba esünk, mintha Tóth Árpád mondaná azt: "Titkok illata / Fénylett hajadban". A B-dúr prelűd következik, mely hol szárnyaló, hol győzedelmes. A Desz-dúr prelűdben valami egészen gyöngédet mond el, a darab végére minden tűnékennyé változik. A D-dúr prelűdben, mielőtt harmadszor visszatér a téma, tanúi lehetünk annak, hogy Rahmanyinov milyen sokféle mondanivalót tudott egy összhangzásba belesűríteni. Keserű és mégis kellemes emlékek törnek fel bennünk. A g-moll darab nagyon előkelő, játékos, szeszélyes, ugyanakkor határozott is. A középső területen óceánként hullámzik a bal kéz, a jobb kéz hol suttogja a bánatát, hol zokogja. Amikor a darabok elkészültek – 1903-ban, amikor a szerző még Oroszországban élt –, Rahmanyinov más darabjaival együtt játszotta őket Moszkvában, Szentpéterváron és más helyütt is.

A koncert talán legmeglepőbb zeneszerzője Lecuona. Havannában született az 1900-as évek elején, világszerte híres zongoraművész lett, és Kubában több művészi alapítványt is létrehozott. A Noche Azúl a skála legérdekesebb fokain mászik fel vagy áll meg. A Córdoba zongoradarab úgy kezdődik, mint a következő vers: "A Mirabeau híd alatt fut a Szajna / S szerelmeink / Emléke mért zavar ma". A La Comparsa egy változó hosszúságú képletet forgat a balkézben, innen van az, hogy mindig van valamilyen meglepő a darabban. A Gitanerías az egyik legalapvetőbb zenei elemet a hármashangzatot teszi érdekessé egy-két csavarással. A Malagueñának végig ugyanaz a hang a legalsó szólama, ehhez képest hallunk minden változást.

Ginastera 1. zongoraszonátáját 1952-ben mutatták be. Ginasterának Bartók Bélával való rokonsága egyértelmű. Mégis a különbségeket hallgassuk meg a koncerten a két zeneszerző között! Néhány ötletet említenék ezzel kapcsolatban. Az első tétel madártávlati képe egy visszatéréses rajzot ad. A középső területen új témák jönnek. Nagyjából a darab közepén már jól ismert téma szólal meg. Ez sem felel meg Bartók a-b-C-b-a hídformájának. Erre a darab kezdete után megszólaló ringatózó témára mondhatnánk, hogy: "Hol vagyon, aki merész ajakát hadi dalnak eresztvén,/ A riadó vak mélységet fölverje szavával". A második tételben például az nagyon jó, hogy az egynegyed és háromnegyed pillanatnál jön ugyanaz a téma, mely jellegzetesen felismerhető otthonos hangneméről. Odáig csak bizonytalanságban voltunk. A harmadik tétel viszont hídforma, de az A területnek nem jön vissza egy lefelé futó motívuma. Az utolsó tételben meg az a szép, hogy a háromnegyed résznél jön vissza a tétel eleje, egyharmadnál pedig kezdődik a játék a kezdő témával!

Érdemes eljönni Alejandro Vela koncertjére, mivel ezeket a darabokat nem sűrűn játszották még itthon, így majdnem magyarországi ősbemutatókról beszélhetünk. És vajon milyenek lesznek ezek a nagyon is személyes szerzők a mexikói zongoraművész előadásában?

A műsor részletes leírása itt olvasható.