Kamasz éveim jutnak eszembe. Szinte minden héten mentem a 6-os stúdióba, a Márványterembe, a Zeneakadémiára, a többi pesti koncertterembe, hogy a legújabb alkotások első előadásait hallgassam. Nagyon érdekelt, hogy mik a legfrissebb hírek a zenében. Mert vajon mért járna az ember ilyen koncertekre?

Napjainkban megcsillan a lehetőség, hogy a világ megismerhető. Az interneten nyomozhatok a legújabb festők után, eredetiben olvashatom Szent Jeromos Biblia-fordítását. Ez nem egy "filozófiai megismerés", hanem inkább úgy mondanám, hogy együtt rezeghetünk a világmindenséggel. Nagyon izgalmas dolog lehet az összes ma élő zeneszerzőt ismerni, egyben saját véleményt alakíthatunk ki róluk. Akik jobban képben vannak, azok ítéletet is hozhatnak. Mi az örök és mi a zaj? Ezen kívül a felfedezés mindig örömet ad az embernek. Ugyanakkor az is felelősségünk, hogy semmi jó ne tűnjön el a szemétdombra. Végül is Bachnak legalább két passiója és számtalan kantátája elveszett és még folytathatnám a sort.

A január 12-i koncerten négy teljesen különböző világgal találkozhatunk. Itt a négy darab nagyon jól beszélget majd egymással – ez a műsort összeállító Madarász Ivánnak köszönhető. Dávid Gyula 2. vonósnégyesét 1973-ban írta. Vajon most milyen lesz ez a darab, mely még a mai előadók számára is nagyon sok meglepetést tartogathat? Hiszen jellemzőek Dávid Gyula világára a darabok legváratlanabb pillanataiban megtörténő visszatérések.

Madarász Iván világa hihetetlenül változatos. Van remegésekből és reszketésekből álló zongoradarabja, van fuvola-szintetizátor darabja, van a filmes Antonioni világára emlékeztető zongoradarabja. Egyik operájában, a Lótban a főszereplő imájában az egymást követő összhangzások hatalmas épületelemeket hoznak létre. Nagyon jó élmény meghallani, ahogy ezeknek a nagy területeknek a visszatérésekor Madarász kicseréli egyes összhangzásoknak a legalsó hangját egy másik fentebbi hanggal, amely eddig is benne volt ugyanabban az összhangzásban. Csak néhány példát említettem alkotásaiból. Vajon, hogy egészíti ki világát ez a 2005-ben írt darab, a Seol?

Dubrovay Lászlónak van a legnagyobb érzékenysége a hangszínhez a ma élő zeneszerzők közül. Nagyon érdekes, hogy ezt az egyik oldalról nem lehet tanulni, tehát születni kell hozzá – másrészt Dubrovay különleges nyomozásokat végzett a felhangokkal kapcsolatban, amelyek a hangok színezetét adják. Ezen a nyomvonalon érdemes elolvasni Berlioz hangszerelés könyvét, mert Dubrovay is hasonló megközelítéssel érti meg egy-egy hangszer szellemét. Nagyon kíváncsian várom a darabot.
Petrovics Emil 1958-ban írta 1. vonósnégyesét. Érdekesen, egyénien gondolja tovább Bartók világát a darabban. A zeneszerzőről ezúton szeretnék egy „szakkönyvekben" nem található történetet megosztani. Napjaink egyik legzseniálisabb festőművésze, Zámbó Kornél egy arcképsorozatot festett az 1990-es évek leghíresebb művészeiről, tudósairól. Petroviccsal talán már többször is egyeztettek időpontot, hogy modellt üljön, de valahogy sosem jött össze a találkozó, pedig Petrovics és Zámbó jó barátok voltak. Egyszercsak Petrovics beállított a műterembe, hogy akkor most már készüljön el a kép. De előtte el kell mennie a toilet-re – mondta. Rögtön ezek után, a portréhoz illő arckifejezés helyett kereket oldott. Végül is nem tudom, hogy el készült-e a kép. Talán. Nem tudom.

Nem hagyhatom ki Lakatos György fagottművész izgalmas műsorvezetését sem: aki egyszer hallotta, sohasem felejti. Én mindenképpen ott leszek a koncerten.

A műsor részletes leírása itt olvasható.